Fandom: One Piece
Szereplők: Doflamingo, Corazon
Műfaj: Angst
Szemszög: Doflamingo
Spoilert tartalmazhat!
Kedvcsináló: Ez a kis szösszenet a megbocsátásról és a testvéri szeretetről szól igazából. Mint ahogy a műfajnál látható nem valami boldog történet, szóval zsepiket elő :'D
Anumi
Körülöttem a világ tömör sötétségből
áll. Vesztettem. Most arra vagyok kárhoztatva, hogy itt bolyogjak hátralévő
életemben… Vagy is az örökké valóságig, hisz már meghaltam. Corazonnak igaza
volt, egy démon vagyok már születésemtől fogva, de arra nem gondoltam, hogy
pont ők fognak legyőzni. ,,D,, a Sárkányfiak született ellenségei, mi? Most
biztos röhög rajtam a mennyországban, amíg itt lent poshadok.
Becsukom a szemem, de úgy is felesleges,
hisz ott sincs más csak puszta sötétség, de megnyugtatóbb, hisz érzem a társaim
jelenlétét, de közben a biológiai öcsémét is, aki a halála után se hagyj
nyugodni. Ahányszor csak rá gondolok fehérré változtatta a körülöttem lévő
feketeséget, mint most is, de ez más. Érzem, a melegségét igaz halványan, de
érzem. Kinyitom a szemem reménykedve abban, hogy tényleg itt van és nem csak a gondolatim
játszadoznak velem, de igen. Már hunyom vissza a szemem, de a távolba meglátok
egy kis fehérségét. Corazon az. Az arca teljesen tiszta és olyan nyugodt. Megáll,
előttem miközben én arra várok, hogy jól kinevessen, de ő helyette mást csinál.
Nincs hozzá szíve, hogy kiröhögje a halott bátyát, mint ahogy én tettem vele.
Könnyek közepette átölel, én meg vissza.
-Annyira hiányoztál!- mondja.
Észre se vettem, de a körülöttem lévő sötétség fehérré változott. Mindig is azt
a hatalmas nagy szívét irigyeltem tőle, amivel én soha világ életemben nem rendelkeztem
és azt, hogy meg tudott bocsátani egy ilyen semmire kellőnek, mint én. Férfi
létemre én is sírásban törtem ki, de hogyan versenyezhetnék egy olyan emberrel,
akinek már a neve is azt jelenti, hogy,,szív,,.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése