Az érzések fájnak

Szereplők: Kylee, apja

Műfaj: Angst (legtöbbször a szomorú elemeket kiemelő novella)

Szemszög: Kylee

Kedvcsináló: "Nem gondoltam volna, hogy ez az érzés itt bent ennyire mélyen megmarad. Egy lány hogy lehet ennyire boldogtalan ilyen életben?"

CSAK AZ OLVASSA EL AKIT NEM ZAVAR A HALÁL JELENLÉTE ÉS A DEPRESSZIÓÉ!

-Aline S. Black-

     Nem gondoltam volna, hogy ez az érzés itt bent ennyire mélyen megmarad. Egy ember, lehet ennyire boldogtalan?

     Bús csönd volt a házban. Sehol senki. Egyedül a csap halk csöpögése hallatszott időnként. A fekete bakancsom kopogása törte meg a csendet. Kreolos arcom a lámpa fényében sárgásan világított. Zöld szemem pedig szomorúan csillogott. Farmer táskámat nagy robajjal a földre ejtettem és cipőmet gyorsan beraktam a helyére. A hideg padlón sietve bevonultam a fürdőszobába. Arcomról az alapozót egy egyszerű mozdulattal eltávolítottam. Belenéztem a tükörbe és egy bús vékony arc meredt vissza rám. Végig néztem magamon. Fekete ruháim kifejeznek engem. Vörös hajam bénán lógott. Kócos voltam. Már nem érdekelt. Világítóan zöld szemem szomorúan meredt a semmibe. Első ránézésre semmilyen vagyok, semleges érzelmek keltek az emberekben. Mit láthat bennem, amit én nem látok magamban? Nagy gondolkodás közepette átöltöztem valami kényelmes otthoni ruhába. Jó érzés megszabadulni a mindennapi álcától. Félek, hogy ha megismeri ezt azt oldalamat akkor már nem fog irántam semmit érezni. Még ha én barátként is gondolok rá, nem akarom bántani azzal, hogy hitegetem. Elmélkedésemet az ajtó kattanása zavarta meg. Hazáért az apám. Kilestem, az ajtón, de valami nem stimmelt. Nem tudnám megmondani mi. Hirtelen észrevett és már meg is indult felém.

- Szia! Hogy vagy kincsem? - kérdezte érdeklődve.

- Szia apa! Jól vagyok. Milyen volt a munka? - kíváncsiskodtam.

- Fárasztó mint mindig. -felelte egyszerűen és röviden.

- Minden rendben? Gondterheltnek tűnsz. - néztem gyanakodva.

- Igen, persze. - próbált az arcára csalni egy félmosolyt. De nem sikerült. Valami komoly baj lehet. Inkább nem is zavarom tovább. Fogtam magam és bevonultam a szobámba. Körbenéztem. Egész rend volt. A könyvespolcaim rendben voltak és még a ruhás szekrényemmel is minden oké volt. Az ablak nyitva-tárva,  a szél halkan süvített át a szúnyoghálón. Becsuktam, mert kezdett hideg lenni. Leültem az ágyamba, ölembe vettem a laptop-omat és felnéztem a netre. Nem kellett volna. Akit szeretek kiírt valamit amit nem akartam látni... Nem bírtam látni. Fájt látni."Kapcsolatban" - csak ennyi. Sem az, hogy kivel, semmi más. Kicsordult a könnyem....Tudtam. Úgy tudtam, hogy nem érez irántam semmit. Sose érzett. Bár, kit áltatunk, már egy ideje nem is beszéltünk. Alig látom őt. Alig hallom a hangját. És már ha látni fogom, azt kell néznem ahogy valaki mást ölel. Valaki mást szeret. Valaki más érdekli. Én a kezdetektől szeretem és a végsőkig fogom. Még ha ő ezt nem is tudja. Félek, hogy ha elmondanám neki, akkor elveszíteném, nagy valószínűséggel.

     Oda sétáltam az ablakhoz és kinéztem rajta. Telihold van.... Az úton csak pár autó haladt csöndesen. A szembe lévő játszótér üresen állt. A gyenge szél lökte a hintákat. Gyorsan felkaptam egy pulóvert és rövidnadrágban és a belebújós pulóverben kiosontam a lakásból. Elmentem sétálni, kitisztítani a fejem. Szükségem van erre. Leültem az egyik hintára majd kicsit megmozdítottam. A nagy csendben hallani lehetett a bús nyikorgását. A szélt süvített a fülem mellett. A történetem sose lesz boldog végkifejletű. Az övé már az, kár, hogy ezzel tönkretette az enyémet.